Artus Artus kortárs művészeti stúdió

Társulat

Artus társulat

1985-ben alapította Goda Gábor

A társulat tagjai: rendezők, koreográfusok, zeneszerzők, díszlet és jelmeztervezők, színészek, táncosok, zenészek, intermédia művészek, fotósok, festők, szobrászok, grafikusok, szervezők

A társulat művészeivel a zárt műfaji határokat átlépve, már a kezdetektől fogva új utakat keresünk. Egyre fontosabbá válik a tér, az alkotói és előadói személyesség, és a nézőkkel való felnőtt, partneri viszony folyamatos újragondolása. Az előadóművészekkel, zenészekkel és képzőművészekkel, mint alkotótársakkal való közös munka olyan előadások, performanszok és események létrehozását célozzák, melyek magából az alkotófolyamatból építik fel saját nyelvezetüket.

Magyarországon évente egy-két előadást hozunk létre, melyek a tánc, a színház, a performansz és az installáció műfaji határain mozognak. Emellett rendszeresen keresünk kapcsolatot más országok művészeivel és szervezőivel, hogy vagy saját, itthon készült előadásunkat mutassuk be, vagy a helyi művészekkel való együttműködésben folytassunk műhelymunkát. Az elmúlt években így tudtunk különböző módon skót, svájci, új-zélandi, izraeli, amerikai, román, osztrák, egyiptomi, francia, mexikói stb. társulatokkal és fesztiválokkal együttműködni.

Egy-egy előadás megalkotása, megírása, koreografálása, zenei és képi világának komponálása, próbafolyamata és kísérletező időszaka mind párhuzamosan, egy időben történik. Feladatunkat mindig egy központi gondolat, egy mindannyiunkat érintő kérdés felvetésében és annak gazdag kibontásában látjuk. Előadásainkat a társulat tagjainak valódi érdeklődése, társadalmi és személyes érzékenysége, élményei és emlékei inspirálják. A színházi munka nálunk minden résztvevő számára kreatív folyamat. Művészé és nézőé egyaránt.”

Öndefiníció és ars poetica

Artus = a Jelenségek művészete
jel, jelzés, jelen, jelentés, jelenlét, jelentős, jelenet, jelenség

A jelenségek világa metafizikai valóság. A jelenség anyaga a jel: életünk során megmutatkozó, pillanatnyi, de mégis nagy kiterjedésű látomás. A látomások az élet felszíni eseményei mögött bújnak meg, amelyeket csak az láthat, aki az adott pillanatban kellő éberséggel rendelkezik. Jelen van. Művészi értelemben a Jelenséget az előadók és a nézők közösen hozzák létre. A jel és a jel megpillantása, vagyis a Találkozás hozza létre a Jelenséget, ami akkor születik, ha a Találkozás olyan intenzív, hogy a pillanat belső idejét összesűríti és szétrobbantja. Ilyenkor lesz a pillanatból örökkévalóság. Ekkor kapcsolódik az individuális magányos személy közvetlenül a másik emberhez, a világhoz, az univerzumhoz. Megszűnik az elkülönültség. Az örök visszatérés álma egy pillanatra megvalósul. Számomra ez a színház lényege, a katarzis momentuma. Minden előadásunkkal egy újabb lehetőséget keresünk egy ilyen találkozásra. Egy ilyen találkozás nem az azonnali megfejtés-értelmezés, hanem az érzések és intuíciók tartományába esik. Az életet ilyen intenzitással tekintve jutunk el ahhoz a metafizikai állapothoz, amikor az a meggyőződésünk, hogy az adott pillanatban végre valóságot látunk.

Számomra a színház lényege nem a „darab” maga, hanem a szituáció (a találkozás) minősége, amiben az emberek (előadók és nézők) részt vesznek. A színházi helyzet, - melyet egykor ünnepnek, rítusnak, szertartásnak is neveztek - elvezeti a benne résztvevőket egy olyan dimenzióba, ahol az elszigetelt, magányos individuum és a közösség közötti szakadék eltűnik. Az ünnepi vagy szertartás színház a közösséget, a találkozás minden résztvevőjét egy mitikus világba repíti, ahol az egyén végre önmaga lehet, mert léte nem feszül a közösség ellen, amelyben élnie kell. A színház anyaga és eszköze: az előadó, az előadás, a tánc, a szó, a tér. A színház lényege még csak nem is a mű maga. Mindez csak eszköz, hogy az átszellemült és átlényegült szituáció megszülethessen.